2019 nem csak a szalonokban, de az életembe is változást hozott…
Mióta kozmetikusnak tanultam, majd kozmetikus lettem egy márka elkötelezett híve voltam. De, hogy őszinte legyek veletek picit csalódtam a cégben és picit a termékekben is.
Ezért hetekig gondolkoztam mi tévő legyek, maradjon a már megszokott rutin (álmomból felkelve is tudom, mit tegyek milyen bőrproblémára) vagy változtassunk.
Úgy gondoltam szétnézek a piacon és majd meglátom, hogy mi tévő leszek, lesz-e olyan termék, amihez szívesen adnám a nevemet.
Több céggel felvettem a kapcsolatot, több képviselővel személyesen találkoztam, de sajnos mindenhol volt valami, ami miatt nem volt megfelelő.
Ilyen okok:
- A termékek összetétele nem volt olyan minőségű, amit én képviselni szerettem volna.
- Mint tulajdonosnak nem voltak megfelelők a feltételek.
- Rákényszerítettek volna, hogy vegyek olyan terméket, amit én nem szerettem volna. Hiszen ennyi szakmában eltöltött év, és cégvezetés után tudom, mire van nekem és nektek szüksége.
- Sok cég kizárja az elektorkozmetikai gépeket a kezelésekből, ami számomra elképzelhetetlen. Mivel én azt valóm ezekkel a készülékekkel, sokkal eredményesebbek tudunk lenni.
- Tukmálnunk kellett volna a lakossági termékeket nektek.
Aztán javasoltál nekem hallgassam meg a Skeyndor professzionális termékek forgalmazóját. Gondoltam egy utolsó próbát megér (hozzátenném itt lassan 2 hónapja kerestem a megfelelő termékcsaládot).
Már a telefonos beszélgetésünk során nagyon szimpatikusak volt, nagyon vártam a személyes találkozást.
Mikor találkoztunk nem is volt kérdés, megtaláltam, amit keresek, amire most nekem és nektek is szükségetek van!
Hazamentem rengeteg termékmintával, amit teszteltem magamon, a kolléganőkön és a férjemen is. 🙂
Nem tudom, hogy nektek a munkátok során mennyire sok az újdonság, de nekem óriási löketett adott… Lapozgattam a katalógust, fejben elkezdem összerakni a kezelési meneteket és láttam magam előtt a sok elégedett vendéget.
Boldog voltam, hogy a kezelések során használhatunk majd hidroabráziót, mezoterápiát, ultrahangot és cryo kezelőfejeket, hiszen mindegyik kedves számomra és tudom, hogy mire képesek.
A tanfolyamok nagyon jól sikerültek és nem csak én, hanem a többi kolléganőm is lelkes volt, tetszett nekik a cég egész filozófiája a minőség, amit adnak.
De ne csak a szép részéről beszéljünk, hanem az anyagiakról is…mert számotokra ez is fontos!
A kezelések felsőkategóriások áraink 15.000-26.000 Ft között mozognak, de ahogy körbenéztem a piacon így sem magasak a kezelési áraink a többi kozmetikához képest.
De mit kaptok ezért a pénzért?
- szalonjainkban exkluzív környezetet
- megfelelő szakértelmet
- 70-90 perces kezeléseket
- magas minőségű hatóanyagokat
- különleges masszázstechnikákat
- 3 vagy 4 féle elektorkozmetikai gépet
- AZONNAL LÁTHATÓ, ÉREZHETŐ EREDMÉNYEKET
De higgyétek el nekem zseniális a termék, minden forintot megér!
Mottóm a termékekkel kapcsolatban: Jól vigyázz, mert függőséget okoz!
![]() |
![]() |
White Beauty BUDA | White Beauty PEST |
Várunk mindenkit szeretettel kozmetikáinkba, hogy magad tapasztald meg az eredményeket!
Varga-Rákosi Beáta
White Beauty szalonok tulajdonosa